„Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint január óta kicsivel több, mint 430 ezer menedékkérelmet adtak le az európai uniós tagállamokban. 40 százalékukat Németország vette föl, a többiek negyedét pedig Magyarország. Ez azt jelenti, hogy huszonhat EU-s országra jut 180 ezer menedékkérelem, ami finoman szólva sem kezelhetetlen.
Ha hozzávesszük azt a majdnem 300 ezer embert is, akik január óta Olaszországba és Görögországba érkeztek – legtöbbjük szíriai, akik menekült-státuszt fognak kapni – még mindig nagyon messze vagyunk attól a valódi menekültnyomástól, amellyel nálunk sokkal szegényebb és sokkal ingatagabb országok néznek szembe. Mint például Pakisztán, Libanon és Etiópia, vagy, hogy ne is keresgéljünk nagyon messze tőlünk: Törökország, ahol körülbelül kétmillió szíriai talált menedéket. (...)
Bulgáriában és Magyarországon hirtelen megnőtt a menedékkérők száma, és nagyon kevés segítséget kaptak EU-s szomszédaiktól, ha kaptak egyáltalán. Egy rossz döntéssel válaszoltak: lezárták a határaikat. Ez egész biztosan nem segítség azoknak, akik a nemzetközi közösség védelmére szorulnak. A kellemetlen politikai igazság viszont az, hogy részben azért jutottunk ide, mert az EU-s menekültfogadási rendszer bünteti azokat az országokat, amelyek Európa határán fekszenek. A valódi gond nem az, hogy menekültek jönnek. A valódi gond a kormányok kapkodó, majdnem hisztérikus reakciója.
Ez nem egy bevándorlási válság, sokkal inkább egy politikai válság, ahol a tagállamok kevesebb »Európát« követelnek, miközben pont, hogy többre lenne szükség. Ha meg akarjuk menteni a szolidaritás és az emberi jogok Európáját, újra kell gondolnunk, hogy hogyan állunk a bevándorláshoz.”